Orcsik Antal (inti) vagyok, kis- és közepes weboldalak és portálok tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával foglalkozom.
Több, mint 10 éve készítek weboldalakat. 2000-ben, akkori iskolám, a Katona József Gimnázium felkérésére kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával. A HTML és a JavaScript megismerése volt az első lépés, majd a CSS alkalmazása tette teljessé az akkor még csak statikus weblapokkal kapcsolatos ismereteimet. Végzősként az iskolám, a honlapon végzett munkámért, nekem ítélte ösztöndíját.
Az BME-VIK Infó és a Schönherz kollégium rengeteg új tudást és kihívást hozott. Számtalan rajzot és illusztrációt készítettem ekkor a kari újság és különböző kari rendezvények részére. Végül aztán 2005-ben, a Felező Bál rendezésekor jött az igazi feladat, a rendezvény webes felületének elkészítése, PHP és MySQL használatával. Megcsináltam, és innentől nem volt megállás. Még az év nyarán felvettek az ingatlan.com-hoz, mint grafikus-programozót, ahol a mai napig főállásban dolgozom a köpönyeg.hu és más projektek fejlesztésén.
Az azóta eltelt évek kihívásai nyomán ismerkedtem meg a mostanság divatosan Web 2.0 néven emlegetett technológiák többségével, melyek birtokában az általam készített honlapoknak már csak a megrendelő képzelete szabhat határt.
Célom, hogy aktív részese legyek a web fejlődésének és hogy ügyfeleim számára az igényeiket leginkább kielégítő és a legfrissebb technológiai trendeket követő modern weblapokat készítsek.
| 2010 | február |
|---|

Megrendelésre készült egyszerű weboldal a cég tevékenységeinek és elérhetőségeinek bemutatására.
link: http://remiplan.hu/
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2008 | december |
|---|

Kisméretű, két nyelvű portál, szerkeszthető oldalakkal, képgalériával és hírlevéllel.
link: http://budimpestanskihrvati.hu/
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2008 | október |
|---|

Egy Seditio alapú CMS honlap, bloggal, fórummal és belső levelezéssel. Speciális pluginok is készültek hozzá.
link: http://tranquility.1host.hu/
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2008 | szeptember |
|---|

A rendező csapatom által készített Qpa oldal designja, az azévi Gangster feeling jegyében.
– már nem aktív
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
– | – | – |
| 2008 | május |
|---|

Az autópálya építésének idejére készült, két nyelvű információs site, szerkeszthető tartalommal.
link: http://mecsekautopalya.hu/
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
– |
| 2007 | január |
|---|

Saját használatra készült házi költségvetés nyilvántartó rendszer.
– privát projekt
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2006 | szeptember |
|---|

Online áruböngésző és információs oldal, admin felülettel és e-mail alapú rendeléssel.
– megváltozott
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2006 | január |
|---|

Ismerős számára készített honlap, kép- és dokumentum feltöltéssel, galériával, és cikkszerkesztővel.
link: http://kalasnyikov.hu/
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2005 | június |
|---|

A zenekar honlapjának megjelenését készítettem el.
– megváltozott
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
– | – | – |
| 2005 | január |
|---|

A Felelző-bál regisztrációs és admin felülete. Az első php-s weboldalam.
– már nem aktív
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 2003 | szeptember |
|---|

Egy korai zsenge: a kecskeméti UFC honlapja egyszerű, statikus weblapja.
link: http://ufc.hu/
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
– | – |
| 2000 | május |
|---|

Az első komolyabb weboldalam.
– megváltozott
| html | css | javascript | php | mysql | |
|---|---|---|---|---|---|
![]() |
![]() |
![]() |
– | – |